Visszakerül a játékosokhoz az a több mint 300 millió forint, amelyért tavaly október közepe óta nem jelentkezett a nyertes.
90 napja volt a Skandináv lottó nyertesének arra, hogy jelentkezzen a több mint 300 milliós főnyereményéért. A játékos nyertes számai
tavaly október 16-án kerültek ki a sorsológömbből, a telitalálatos szelvény tulajdonosa pedig azóta nem jelentkezett, a sajtóban megjelenő felhívások ellenére sem.
2024.09.25
Eltűnt a játékadó augusztusban
2024. augusztusban negatív rekord és történelmi mélypont született az állam játékadóból befolyt bevételében.
A Magyar Államkincstár augusztusi statisztikáiban -1,85 milliárd forint játékadó szerepel bevételként.
2024.06.16
4 egymás melleti szám az Ötöslottón
A 2024. 24. játékhéten a sorsológömbből az első számot követően négy egymást követő szám került ki: 85, 86, 87, 88.
Az Ötöslottó játéktörténete során még sosem fordult elő, hogy 4 egymást követő szám kerüljön ki a sorsológömbből.
Három egymást követő szám kisorsolására is viszonylag kicsi az esély, a lottótörténelemben eddig ilyen mindössze tízszer fordult elő.
2024.05.31
Nagyot kaszált a Szerencsejáték Zrt 2023-ban (is)!
979 milliárd forint árbevétel mellett 39,6 milliárd forint adózott eredményt ért el a Szerencsejáték Zrt 2023-ban. Az árbevétel 157 milliárddal, a nyereség közel 14 milliárddal (az eddigi másfélszeresére) nőtt egy év alatt.
Ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy kétszer is árat emeltek, egyszer 2022 októberében, egyszer 2023 szeptemberében. Pl. egy lottószelvény ára 300-ról 400 Ft-ra nőtt, ez 33%-os árnövekedés.
... így a 19%-os árbevétel növekedés már nem is olyan fényes.
A bevételből a lottóeladás már csak alig 20%-ot tesz ki.
2024.01.03
Adómentes nyeremények
A számsorsjátékokon (Ötöslottó, Hatoslottó, Skandi, Eurojackpot, Luxor, Joker, Kenó, Puttó) 2024. január 1-ét követően elért nyeremények
után már nem kell személyi jövedelemadót fizetnie a nemzeti lottótársaságnak.
2023.06.04
A szerencsére alapoztunk 2022-ben is!
A Szerencsejáték Zrt. 2022-ben 821 milliárd forint árbevételt és 25,9 milliárd forint adózott eredményt ért el. Az árbevétel 17,3 százalékkal nőtt,
az adózott eredmény 8,5 százalékkal csökkent 2021-hez képest.
A számsorsjátékokból származó árbevétel 3,9 százalékkal nőtt. Mivel a szelvények ára 16,7 százalékkal emelkedett 2022. januárjában, így
ez jelentős visszaesést jelent. A fogadásokból (Tippmix és Tippmixpro) származó árbevétel negyedével lett több. Sorsjegyekből 11 százalékkal
fogyott több.
2023.01.06
Több mint 4 ezer ember vált milliomossá, öten pedig milliárdossá 2022-ben
A legtöbb, 1176 játékos az Ötöslottóval lett gazdagabb, köztük heten százmilliót, két játékos pedig milliárdot is meghaladó összeget
vihetett haza. A Skandináv lottón 28-an örülhettek a millióknak, köztük heten pedig százmillióknak. Hatoslottón hét nagynyertes volt, köztük
egy milliárdos és öt százmilliomos. A Kenó 100 szerencsésnek jelentett milliókat tavaly, a Luxoron 112-en, a Puttón 190-en örülhettek hétszámjegyű
összegnek, a Jokerrel pedig 286-an váltak milliomossá.
2022.12.31
Érdemesebb inkább papíron lottózni?
A Szerencsejáték Zrt online felületén csak saját (név alapján) bankszámláról utalással vagy bankkártyával/hitelkártyával vásárolható szelvény. A nyeremények is szintén csak saját
bankszámlára igényelhetők. Más nevére szóló bankszámla, vagy az MNB által jóvá nem hagyott (külföldi) pénzintézet, vagy ahhoz tartozó kártya nem használható 2023. január 1-től.
Újabb ok arra, hogy a valódi névtelenséget biztosító papíralapú lottózókat részesítsük előnyben a fürkésző tekintetek elől.
A Játékoskártyával és az online felülettel eddig csak a Szerencsejáték Zrt látta a pénzmozgásokat, de az MNB, a Kormány, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is tudni akar mindenről (is).
2022.12.20
Egy falu nyerte az EuroMillions főnyereményét
Egy kis belga falu kisebb közössége együtt lottózott, és ők nyerték az EuroMillions 143 millió eurós főnyereményét.
A december 6-i EuroMillions sorsolás milliomossá tette egy kis belga falu, Olmen 165 lakóját. A közösség tagjai
fejenként 15 eurót fizettek be a csoportba, és 870 ezer eurót (354 millió forintot) zsebelhettek be.
2022.12.10
Újra egy magyar vitte el az Eurojackpot főnyereményét
Magyarországon játékba küldött szelvénnyel vitték el a főnyereményt.
A szerencsés játékos bruttó 75 781 millió eurót nyert, ami forintban több mint 31 milliárd forint feletti összeg. Ekkora vagyonnal be lehet kerülni a 100 leggazdagabb magyar közé.
A nyereményt euróban fizetik ki, átutalással, miután levonták belőle az SZJA-t.
A fődíjat Magyarországon immáron másodszorra vitték el.
2021.11.23
A MOL kutakon is vásárolható lottószelvény
2022. novembertől a Mol 355 töltőállomásán, vagyis a belföldi kúthálózat több mint kétharmadán lehet hozzájutni a Szerencsejáték Zrt. termékeihez.
A teljes kínálatot 55 benzinkút árusítja, a többin sorsjegyeket lehet vásárolni. A Szerencsejáték Zrt. lottózói hálózata több mint 7700
értékesítési pontból áll, ezeket a nagyvállalati partnerek mellett csaknem 4500 kis- és közepes vállalkozóval működtetik.
2022.03.19
Eurojackpot-változások
Az Eurojackpot szabályai 2022. március 19-től módosultak:
- az I. nyerőosztályban elérhető maximális nyeremény bruttó 120 millió Euró
- a heti egy, pénteki sorsolás helyett 2022. március 25-ét követően heti két, keddi és pénteki sorsolásra kerül sor
- a "B" mező számtábláján 1-12-ig terjedő számok közül jelölhet meg kettőt a játékos, az eddigi 1-10-ig terjedő számok helyett
- az egyes nyerőosztályok nyerési esélye és a nyerőosztályok nyereményből való részesedésének százalékos aránya megváltozott
2021.09.25
Eltűnt a játékadó augusztusban is
2021. augusztusban negatív rekord és történelmi mélypont született az állam játékadóból befolyt bevételében.
A Magyar Államkincstár augusztusi statisztikáiban -504 millió forint játékadó szerepel bevételként. Olyanra sem nagyon volt még példa, hogy egy hónap negatív bevételt jelentsen,
nemhogy egy évben immáron másodszor.
2021.06.10
Rekord bevétel a Szerencsejáték Zrt-nél
A Szerencsejáték Zrt. 575,4 milliárd forint árbevételt és több mint 23,9 milliárd forint adózott eredményt ért el 2020-ban,
így 6 százalékot meghaladó árbevétel növekedést ért.
A sportfogadási játékokból származó bevételek 10,4 százalékkal nőttek, amiből a papíralapú
Tippmix esetében stagnálás, az online elérhető Tippmixpro esetében 31 százalékos (23 milliárd forintos
árbevétel) növekedés volt megfigyelhető.
A sorsjegyekből származó árbevétel 2,9 százalékkal alacsonyabb, 121,6 milliárd forintos bevételi számokat hozott.
2021.02.25
Eltűnt a játékadó februárban, sőt
2021. februárban negatív rekord és történelmi mélypont született az állam játékadóból befolyt bevételében.
Az Államkincstár februári statisztikáiban -411 millió forint játékadó szerepel bevételként. Ez azért is meglepő, mert
tavaly novemberben ebből a tételből soha nem látott rekordbevétele (4,4 milliárd forint) származott az államnak.
2020.12.04
Kijött egy húzáson az 5, 6, 7, 8, 9-es számsor
A kihúzott számok igen szokatlan sorozata miatt vizsgálatot indítottak a Dél-Afrikai Köztársaság illetékesei.
A kedd esti húzás nyerőszámai az 5,6,7,8,9 voltak, a jackpot pedig a 10. A kihúzott számok páratlan sorozata elképesztette a lottózókat és sokan
csalást emlegetnek, mivel 20 ember találta el a jackpottal a számsort. 79 másik pedig jackpot nélkül az öt számot.
E húsz szerencsés 5,7 millió rand (110 millió forint) nyereményhez jutott fejenként.
A dél-afrikai lottóbizottság (NLC) szerdán közölte, hogy páratlan a hat egymás utáni szám kombinációja és vizsgálatot indít a számok húzása ügyében.
2020.10.01
Rekord nyereség a Szerencsejáték Zrt-nél
A Szerencsejáték Zrt. 542,6 milliárd forint árbevételt és több mint 27,5 milliárd forint adózott eredményt ért el 2019-ben.
így 10 százalékot meghaladó árbevétel növekedést ért.
A legrégebbi termékcsaládnak számító számsorsjátékok értékesítése 131,4 milliárd forintot tett ki, amely a 2018-as évnél 9,7 százalékkal magasabb.
A sportfogadási játékokból származó bevételek 10,4 százalékkal nőttek, amiből a papíralapú
Tippmix esetében 9,2 százalékos (179,4 milliárd forintos árbevétel), az online elérhető Tippmixpro esetében 13,9 százalékos (74,1 milliárd forintos
árbevétel) növekedés volt megfigyelhető. A sportfogadás részaránya a teljes forgalomból immár 47,1 százalékot jelent.
A sorsjegyekből származó árbevétel 11,9 százalékkal magasabb, 125,3 milliárd forintos bevételi számokat hozott.
2020.03.10
7,5 milliós Tippmix-nyeremény, 7 jó megérzésből!
Egy abonyi játékos 7 mérkőzésre vonatkozó tippjét adta játékba 5/7-es és 6/7-es kombinációban, valamint 7-es kötésben is, 39 150 forintos
össztét mellett. Lévén nem volt rontott tippje, 3 634 652, 2 933 511, illetőleg 986 529 forintos, mindent figyelembe véve 7 millió 554 ezer 692 forintos kifizetést ünnepelhetett.
2020.02.04
Közel 5,4 milliós Tippmix-nyeremény, 14 pazar tippből!
Egy hosszúpályi játékos remek 14-es kötését 500 forintos alaptéttel rögtön tizenegyszer is feladta. Lévén nem volt hiba szelvényein,
11x490 306 forintos, azaz összesen 5 millió 393 ezer 366 forintos nyereménynek örülhetett.
2020.01.04
Hat új magyar lottómilliárdos lett tavaly
A múlt évi hat milliárdos főnyeremény közül hármat a Hatoslottó, kettőt az Ötöslottó, egyet az Eurojackpot játékosai nyertek.
Utóbbi az év abszolút rekordere a bruttó harmincmillió eurós, azaz több mint tízmilliárd forintos nyereménnyel.
A legtöbb milliomost az Ötöslottó adta, több mint 1450 játékos nyert egymillió forintot meghaladó összeget. A játékban a legtöbbet érő négytalálatos csaknem hatmillió forint volt.
A sorsjegyekkel több mint 610-en lettek milliomosok, ezt a Joker-játék követi, amelyen mintegy háromszázan nyertek egymillió forint felett, majd a Puttó (204), a Tippmix (161), a Kenó (124) és a Luxor (116) következik.
A Tippmix játék során a legnagyobb nyeremény megközelíti a 40 millió forintot.
2020.01.03
9 milliós tippmix-nyereménnyel indult az év
Egy kecskeméti sportfogadó számára kivételesen indult az év, ugyanis 10 forintos alaptéttel –
7 920 forintos össztéttel ‐ adta játékba megérzéseit 7/12 kombinációban. Volt ugyan három rontott tipp is, ettől függetlenül
9 millió 7 ezer 757 forintos nyereményt ért el.
2019.12.08
6,5 milliós tippmix-kifizetés, 5 pazar tippért!
Egy budapesti fogadó 5 eseményből alkotta meg 5-ös kötését, illetőleg 4/5-ös és 3/5-ös kombinációs tippsorait, amelyek
minden eleme hibátlannak bizonyult. Az ötször is játékba adott 5-ös kötés révén 5x994 218,
a kétszer-kétszer feladott kombinációs szelvényekkel pedig 2x557 884, illetőleg 2x239 983 forintos, azaz mindent összegezve 6 millió 566 ezer 824 forintos nyereménynek örülhetett.
2019.11.30
Otthagyott főnyeremény - elúszott 1,7 milliárd Ft
A 2018 nyarán az Ötöslottó akkori nyertese nem vette át a 1,688 milliárd forintos főnyereményt - tudta meg a Szerencsejáték Zrt.-től a Pénzcentrum.
A Hatoslottónál utoljára 2015-ben történt meg, hogy egy 242,2 milliós főnyereményért nem jelentkeztek.
A Szerencsejáték Zrt. szerint az át nem vett nyeremények egy alapba kerülnek, ezeket jellemzően különsorsolások nyereményeire fordítják,
vagy az egyes játékok nyereményalapját egészítik ki velük.
2019.11.23
Egy szerencsés magyar 10 milliárdot kaszált
Tízmilliárd forintnyi eurót nyert valaki Magyarországról az Eurojackpoton. A sorsoláson
hárman is eltalálták az összes nyerőszámot, egyikük a nyertes szelvényt Magyarországról adta fel.
A bruttó 30 millió euró minden idők legnagyobb magyar nyereménye.
2019.11.12
5,8 millió Ft jégkorong döntetlenekkel
Egy szajki fogadó jégkorong döntetlenekre épülő 5-ös kötése 200 forintos tét mellett, rögtön negyvenszer játékba adott.
Minden megérzése jónak bizonyult, így 40 x 146 180 forintos, azaz összességében 5 millió 847 ezer 200 forintos nyereménynek örülhetett.
2019.10.04
13 jó tippből közel 5 milliós Tippmix-nyeremény
Egy budapesti tippmix-fogadó 440 forintos tét mellett megálmodott egy 13-as kötést, amelyer öt alkalommal is játékba küldött,
s mivel nem volt rontott megérzése, így 5 x 993 856, azaz összességében 4 millió 969 ezer 280 forintnyi nyereménynek örülhetett.
2019.09.25
5,5 milliós Tippmix-nyeremény 10 jó tippért
Egy koroncói sportfogadó 6 Európa Liga-csoportmérkőzésből alkotta meg 6-os kötését, amelyet 500 forintos téttel, 10 alkalommal is megfogadott.
Mivel nem volt hibás tippje, ezért szelvényenként 552 582 forintot, tehát összesen ennek tízszeresét, 5 millió 525 ezer 820 forintot nyert.
2019.07.02
6,8 milliós Tippmix-nyeremény, 1 020 forintból
Egy tolnai játékos 12 eseményből alkotta meg 11/12-es, illetőleg 10/12-es kombinációját,
amelyeket 30, illetve 10 forintos alaptéttel – összességében 1 020 forinttal ‐ adott játékba. Lévén nem volt rossz megérzése,
egyrészről 3 751 850 forintot, másrészről pedig 3 087 344 forintot, vagyis összesen 6 millió 839 ezer 194 forintot nyert.
2019.06.08
Rekord nyereség a Szerencsejáték Zrt-nél
A Szerencsejáték Zrt. 2018. évi adózott eredménye rekordnak számító 21,6 milliárd forint volt, ami 15 százalékkal több mint az egy évvel korábbi (ami akkor 12,5 százalékos növekedés volt).
A legjobban a sorsjegyek fogytak: míg 2010-ben még alig 18 milliárd forint bevétele volt belőlük az állami vállalatnak, 2017-ben már ennek több mint ötszöröse.
2019.05.27
5,9 milliós tippmix-kifizetés 11 hibátlan tippből
Egy hatvani tippmix-játékos 12 esemény végkimenetelét szerepeltette 8/12-es kombinációban
feladott szelvényén, amelyet 20 forintos alaptétekkel (összesen 9 900 forintos tétekkel), rögtön ötször is játékba
bocsátott. Egy hibás tippje akadt ugyan, de így is 5 x 1 182 216 forintos, vagyis összességében 5 millió 911 ezer 80 forintos nyereményt jegyzett.
2019.04.28
Megvan harmadik legnagyobb lottónyeremény gazdája
Egy 24 éves wisconsini férfi nyerte meg a Powerball 768 millió dolláros, azaz kb. 220 milliárd forintos jackpotját.
A férfinak nem nagyon kell dolgoznia többet (két nappal azután, hogy tudatosult benne a nyeremény, fel is mondott a munkahelyén) élete hátralévő részében, annak ellenére, hogy a nyeremény kisebb,
egy összegben történő kifizetését választotta: így 477 millió dollárt kapott.
2019.04.23
Briliáns Tippmix-szelvény
Egy gyöngyösi játékos tippsora bizonyult a legbriliánsabb befektetésnek, lévén a
4/5-ös kombinációban, ötször is
feladott szelvénysor nem tartalmazott hibát. Az 5 x 17 400 forintos össztét busásan megtérült, 5 x 4 402 265
forintos, azaz mindent összegezve 22 millió 11 ezer 325 forintos nyereményt generált.
2019.03.28
3-3-as döntetlenek és 22,5 millió forintos tippmix-nyeremény!
Egy budapesti sportfogadó 3 focimeccs pontos végeredménye kapcsán számított 3-3-as döntetlenre,
amely tippjeit 2/3-as kombinációban, 100 forintos alaptéttel – összesen 300 forinttal ‐ adta játékba, ráadásul rögtön
huszonhárom alkalommal. Lett ugyan 1 rontott tippje, de fogadásonként így is 980 000 forintos, tehát összességében 23x980 000 forintos,
azaz egészen pontosan 22 millió 540 ezer forintos nyereményt ünnepelhetett.
2019.04.15
Sokan és keveset nyertek a Totón
A 15. játékhét második fordulójának eredményeit 45-en tippelték meg hibátlanul, 66-an pedig csak a pluszmérkőzést rontották el. Ennek következtében a telitalálatos
szelvény csupán 64 ezer forintot jelentett a nyerteseknek.
2019.03.26
8 milliós tippmix-nyeremény
Egy nyugat-magyarországi játékos 3 labdarúgó eb-selejtező kapcsán rukkolt elő 3 tökéletes megérzéssel, miszerint
az általa kiválasztott mérkőzéseken a hazai csapatok győznek, méghozzá oly módon, hogy mindkét csapat szerez gólt.
Tippsorát összesen 22-szer adta játékba. 13 alkalommal 1.050 forintos téttel, 9 alkalommal pedig ugyanilyen kockázatvállalás
mellett, oddsváltozást követően. Így végül 8 millió 418 ezer 375 forint lett nyereménye.
2019.03.28
8 milliós tippmix-nyeremény
Egy nyugat-magyarországi játékos 3 labdarúgó eb-selejtező kapcsán rukkolt elő 3 tökéletes megérzéssel, miszerint
az általa kiválasztott mérkőzéseken a hazai csapatok győznek, méghozzá oly módon, hogy mindkét csapat szerez gólt.
Tippsorát összesen 22-szer adta játékba. 13 alkalommal 1.050 forintos téttel, 9 alkalommal pedig ugyanilyen kockázatvállalás
mellett, oddsváltozást követően. Így végül 8 millió 418 ezer 375 forint lett nyereménye.
2019.03.24
A legnagyobb lottónyeremény tulajdonosa adakozik
Négy hónapnyi várakozás után jelentkezett a lottótársaságnál minden idők legnagyobb lottónyereményének tulajdonosa, aki nem vállalta a
nyilvánosságot, így szinte semmit sem lehet tudni róla.
A dél-karolinai nő bejelentette, hogy a nyereményének egy részét az alabamai Vöröskeresztnek adományozza, hogy segíteni tudjon a
tornádó áldozatainak, de rajtuk kívül még egy sor dél-karolinai jótékonysági szervezetet is támogat.
A nyertes úgy döntött, hogy nem életjáradékként, hanem egy összegben kéri a nyereményét, így 878 millió dollárt kapott, ami a legnagyobb
olyan főnyeremény, melyen a nyertesnek nem kellett osztoznia másokkal.
2019.03.22
8 milliós tippmix-nyeremény
Egy vasi játékos 50 forintos alaptéttel ‐ összesen 500 forinttal ‐, rögtön kétszer is feladta ugyanazon
9/10-es kombinációban megalkotott tippsorát, amely makulátlanságából fakadóan 2 x 4 371 981 forintos, azaz összességében
8 millió 743 ezer 962 forintos nyereményt eredményezett.
2019.02.12
6 milliós tippmix-nyeremény
Egy budapesti sportfogadó a Bundesliga-forduló két, 3-3-as döntetlent hozó bajnokijának a pontos végeredményét találta el, amely 250
forintos téttel - tizenhatszor játékba küldve 2-es kötés formájában - szelvényenként 390 000 forintot ért, tehát összesen ennek
tizenhatszorosát nyerte, egészen pontosan 6 millió 240 ezer forintot.
2019.01.05
Egy szerencsés magyar 123 milliót kaszált
A 2019.01.04.-i Eurojackpot sorsoláson ugyan nem volt telitalálatos szelvény, egy szerencsés magyar játékosnak összejött az 5+1-es nyerőosztály,
így ő több mint bruttó 123 millió forintot (384 190 eurót) zsebelt be.
Magyarországon egyébként 99 hete nem volt 5+2-es telitalálatos szelvény.
2018.12.27
9 milliós tippmix-nyeremény a karácsonyfa alá
Egy budapesti sportfogadó döntetlenekre építő kombinációs tippsora, amely 14 eseményből állt, és egyrészről 9/14-es, másrészről 10/14-es kombinációban is
feladásra került, mindannyiszor 10 forintos alaptéttel ‐ összességében 30 030 forinttal ‐ fogadva. 3 esemény ugyan nem döntetlennel zárult,
de ennek ellenére a fogadó 5 865 796, valamint 3 284 942 forintos, tehát összesen 9 millió 150 ezer 738 forintos kifizetéssel örvendeztette meg
magát az ünnepek előtt.
2018.09.07
Csillapíthatatlan a sorsjegy iránti érdeklődés
Évente közel százmilliárd forintért vesznek a magyarok kaparós sorsjegyeket.
Az állami cég éves beszámolójából kiderült, hogy 2017-ben 90,1 milliárd forint bevételük volt a
sorsjegyekből. Ez 16 százalékos növekedést jelent a 2016-os 77,3 milliárd forinthoz képest. (Ez fejenként majdnem tízezer forintot jelent). Az országban 3135 olyan értékesítő pont van, ahol kizárólag sorsjegyet árusítanak.
A Black Jack a legnépszerűbb és a legolcsóbb (200 forint) sorsjegy: 2017-ben 31,4 millió darabot adtak el, ebből 6,2 milliárd forint bevétele lett a Szerencsejáték Zrt-nek. A Buksza sorsjegyből viszont elég volt 24,5 millió darabot eladni a 24,5 milliárd forintos bevételhez.
2018.08.21
136 milliárd eurót kockáztattak a fogadók a foci-vb alatt
A Foci VB-n egy átlagos meccsen a fogadási forgalom kb. 2,1 milliárd euró volt, a francia-horvát döntőre ugyanakkor
világszerte 7,2 milliárd euró értékben tettek meg téteket a játékosok.
2017.08.03
Egyre jobban fogynak a sorsjegyek
2013-tól 2017-ig 89 százalékkal emelkedett a Szerencsejáték Zrt-nél a sorsjegyek árbevétele,
a sorsjegyek nyereményösszege pedig az árbevétel növekedést meghaladóan, 93 százalékkal emelkedett.
Ezen időszak alatt a magyar játékosok 757 millió darab sorsjegyet vásároltak - írja a penzcentrum.hu.
2018.07.17
Népszerű volt a foci VB utolsó két meccse
A Franciaország - Horvátország fináléra - a kiegészítő fogadási lehetőségeket is belekalkulálva - 917 209 alkalommal tippeltek a tippmixelők,
a Belgium - Anglia bronzmérkőzésre pedig 747 675 fogadáskötést regisztráltak.
A Franciaország - Horvátország (eredmény 4:2) döntő végkimenetelére kötött 236 445 tippből 121 678 volt helyes. A Belgium - Anglia (eredmény 2:0)
mérkőzés végkimenetelére regisztrált 192 722 fogadásból 121 239 járt 2,20-as oddsszal.
Nosztalgia érzés? - Japán hatoslottó
A theLotter-nek köszönhetően most már a japán Loto 6 is elérhető közelségbe került a világ szerencsevadászai és a magyar lottókedvelők számára.
A Japánban népszerű lottójátékban 43 számból 6 számot kell eltalálni a főnyereményhez, mely 200 millió jenről indul és 600 millió jenig halmozódhat.
Egy bónusz számot is kisorsolnak, mely a második nyerőosztályban játszik szerepet. (Ha valaki még emlékszik a magyar Hatoslottó kezdeti éveire, akkor számára ez az 5+1 találati lehetőség ismerős lehet.)
Az esélyek és a nyeremény jobb mint a magyar Hatoslottó esetén, a Loto 6 sorsolásait hétfőn és csütörtökön, helyi idő szerint 18:30-kor tartják.
2017.05.10
Másfél milliárdot játszunk el havonta az Eurojackpoton
Egyre népszerűbb Magyarországon az Eurojackpot, az idén eddig átlagosan heti 581 ezer alapjáték érkezett be,
ami heti 383 millió, havi összesítésben pedig 1,53 milliárd forintos forgalmat generál. A Szerencsejáték Zrt. kutatása alapján legnagyobb
arányban a 30 – 50 év közötti férfiak játszanak, a többségük állandó számokat ikszel be, méghozzá olyanokat, amelyek a családtagjaikhoz köthetők.
Az eddigi magyarországi csúcsnyeremény nettó 5,9 milliárd forint volt, más milliárdos nyeremény még nem született, de 157-en már milliomosok lettek.
2018.05.04
7 milliós tippmix-nyeremény, 10 jó tipp révén
Egy balatonfüredi játékos 10-es kötése hibátlannak bizonyult, ráadásul a 200 forintos téttel megalkotott tippsort 13 alkalommal
is megjátszotta. A hibátlan tippek alapján szelvényenként 542 268 forintos, összességében ennek tizenháromszorosát, azaz 7 millió 49 ezer 484 forintos kifizetést könyvelhetett el.
2018.01.13
Milliós nyeremény Ukrajnából
Nataliia Ukrajnából a legutóbbi theLotter milliomos, aki online vásárolta a szelvényét az US Mega Millions-ra- és nyert 1 millió dollárt.
Nataliia eltalálta az öt főszámot, ezzel megnyerte az 1 millió dolláros második díjat. Ha eltalálta volna a Mega Ball-t (pótszámot) is, akkor a
15 millió dolláros főnyereményt zsebelhette volna be. Az ominózus 2017. szeptember 26.-i sorsoláson nem volt telitalálatos szelvény,
és a második díjon is csak ketten osztoztak.
Nataliia két és fél évvel ezelőtt kezdett online játszani a theLotter-rel, rögtön elő is fizetett a Mega Millions-ra, az USA Powerball-ra
és az EuroMillions-ra. Ilyen módon biztosította, hogy ne maradjon le egyetlen sorsolásról, így a millió dolláros főnyereményt hozóról se.
2017.12.12
Kézilabda döntetlenek közel 10 millió forintért
Egy orfűi sportfogadó 4 kézilabda eseményre tippelt
döntetlen végkimenetelt, amely tippjeit számos fogadási típusban megjátszotta.
Egyrészről 250 forintos téttel, 6 alkalommal adta fel tippjeit 4-es kötésben, majd
minden alkalommal 250 forintos alaptétekkel "Lucky15", "Yankee", valamint 3/4-es
kombinációban is megjátszotta ugyanezen megérzéseit. Összesen
9 millió 654 ezer 067 forintot nyert, 9 ezer forintos kockázatvállalás mellett.
2017.11.14
6 hibátlan tipp, 7,7 milliós nyereményért
Egy nagykállói játékos 6 eseményre tippelve, 4/6-os kombinációban megjátszva
megérzéseit, 800 forintos alaptéttel - összességében 12 000 forinttal - fogadott úgy hogy 2 alkalommal adta fel szelvényét. Szelvényenként 3 872 301 forintot, azaz
összesen ennek a dupláját, 7 millió 744 ezer 602 forintot nyert
2017.11.10
2 jó tipp is elég a közel 1 milliós nyereményhez
Egy tippmixpro-s fogadó 79 forintos alaptéttel - összességében 2 133 forinttal - játszva
alkotta meg 2/9-es kombinációját, amely annak ellenére
hogy csupán 2 hibátlan tippet tartalmazott, így is 999 350 forintos nyereményt biztosított számára, lévén a két nyertes tippjének
oddsza mindkét esetben 100 feletti volt.
2017.10.27
5 hibátlan megérzésből közel 10 milliós nyeremény a Tippmixen!
Egy szabadbattyáni játékos egy 5-ös kötést álmodott meg, méghozzá 1 150 forintos téttel fogadva, ráadásul ezen álomszelvényét
rögtön 10 alkalommal is átfuttatta terminálon. Minden tippje helyesnek bizonyult, így szelvényenként 979 053 forintot, vagyis összességében ennek tízszeresét, 9 millió 790 ezer 530 forintot nyert,
2017.10.24
8,1 milliót ért 11 helyes hokitipp!
Egy budapesti fogadó 12 jégkorong találkozóra tippelt, és megérzéseit két formátumban is
megjátszotta. Egyrészről 30 forintos alaptéttel - összesen 14 850 forinttal - fogadva 8/12-es
kombinációban, másrészről 1 980 forintos össztéttel, 10/12-es kombinációban adta
játékba. 12 tippjéből 11 volt helyes, amelyek végül egyszer 5 948 684, másodszor pedig 2 189 824 forintos kifizetést jelentettek,
így összesen 8 millió 138 ezer 508 forinttal gazdagodott!
2017.10.20
8 jó tipp 6 millióért
Egy budapesti sportfogadó 8 sportesemény kapcsán rendelkezett hibátlan tippekkel, amelyeket egyrészről 8-as kötésben,
1 000 forintos téttel, 5 alkalommal is megjátszott, másrészről 7/8-as kombinációban, 1 000 forintos alaptéttel -
összességében 8 000 forinttal játszva - is játékba adott. Hibátlan tippjei révén a 8-as kötéseivel
5 x 705 051 forintot, a kombinációs tippsorával pedig 2 529 331 forintot, vagyis összesen 6 millió 54 ezer 586 forintot kasszírozott!
2017.11.08
Így nem nagyon szoktak változni a lottószabályok
A 2017. novembertől az amerikai Mega Millions módosításokat vezetett be, melynek következtében a főnyereményt ugyan nehezebb, de a második nyerőosztály nyereményét könnyebb megszerezni.
A játék továbbra is 5+1 szisztémát követ: 5 főszámot és 1 Mega Ball-nak nevezett plusz-számot kell megjelölni, mint eddig. Az öt főszámot azonban a jövőben 1-70 közül kell kiválasztani (a korábbi 1-75 helyett), a Mega Ball-t pedig az 1-25 közül (a korábbi 1-15 helyett).
A főnyeremény - melynek kiinduló értéke az eddigi 15 millió helyett 40 millió dollár - nyerési esélye rosszabb, de az 1 millió dolláros második szintű nyeremény (5+0 találat) nyerési esélye nagyobb (1 : 12,6 millióhoz, tájékoztatásul a magyar Ötöslottó főnyereményének nyerési esélye 1 : 43 millióhoz, ahol szintén 5 számot kell eltalálni, de 90-ből), és 1:24 az esély arra, hogy megcsípjünk valamilyen nyereményt, melyek mindegyikének összege megduplázódott, úgy ahogy sajnos a szelvény ára is :-(.
2017.10.21
Furcsa sorsolási eredmény az ír lottó sorsolásán
Két különböző számot láthattak a tévénézők az október 7.-i ír lottósorsoláson.
Amikor a gép kiadta a második golyót, a nézők azt láthatták, hogy a 38-as számú gömb érkezik, majd amikor a negyedikként kisorsolt golyó a meglévők
mellé érkezve kicsit meglökte, akkor már egyszerre látszott a 33-as és a 38-as szám rajta.
Később, amikor kiadták a hivatalos eredményt, abban már újra a 38-as szám szerepelt. Érdekes, vagy gyanús? A lottósorsolás felvétele
2017.09.29
Közel 6,5 millió Ft tízes kötésért a Tippmixen
Egy egri Tippmix-játékos a labdarúgó Bajnokok Ligája második fordulójának párharcaira építette 10-es kötését, amelyet 200 forintos téttel, összesen 21
alkalommal is feladott. Emellett ugyanazon eseményeket 20 forintos alaptéttel - újabb 200 forintot kockáztatva - 9/10-es kombinációban is megjátszotta, egyetlen
alkalommal. Mivel minden tippje tökéletesnek bizonyult, a 10-es kötések 21x298 967 forintot, míg a kombinációs szelvény 154 750 forintos kifizetést
biztosított számára. Így összesen 6 millió 433 ezer 57 forintot nyert.
2017.09.27
Egy panamai nyert egy 30 millió dolláros jackpotot
Egy szerencsés panamai játékos (Aura) nyerte 2017 július 19.-én a Florida Lotto 30 millió dolláros (7,8 milliárd forintnak megfelelő) jackpotját a theLotter oldalán játszva.
A nyertes lottószámokat családi születésnapok alapján választotta. Sőt, Aura csupán két hónapja játszott a theLotter oldalán, mielőtt megkaparintotta ezt a hatalmas nyereményt.
Aura kezdettől fogva előfizetett a Florida Lottóra, biztosítva ezzel, hogy soha ne maradjon le egyetlen sorsolásról sem. Érdekes, hogy lemondta az
előfizetését, és a nyerő sorsolás volt számára az utolsó: egy hajszálon múlt.
Érdekesség:
A theLotter munkatársai egy olyan üzletben vásárolták Aura nevében a szelvényt, ahol egyszer már váltottak be egy 100 millió dollárt érő szelvényt.
Háromszor is becsaphat ugyanoda a villám?
A Florida Lotto jackpotjának megnyeréséhez a játékosoknak hat számot kell eltalálniuk az 1-53 számtartományból. A Florida Lotto jackpotja 2-3 millió dollárról indul,
és addig halmozódik, míg nincs nyertes, tehát nincs sem jackpot plafon, sem halmozódási limit. A jackpot nyerési esélye 1 : 22 957 480, kétszer nagyobb, mint a magyar Ötöslottóé.
2017.09.24
Sokan és keveset nyertek a Totón
A 38. játékhét második fordulójának eredményeit 54-en tippelték meg hibátlanul, 65 pedig csak a pluszmérkőzést rontották el. Ennek következtében a telitalálatos
szelvény csupán 88 ezer forintot jelentett a nyerteseknek.
2017.08.25
10,5 millió Ft nyeremény a Tippmixen
Egy mohácsi Tippmix játékos 8 - mint később kiderült tökéletes - megérzését több formában is megjátszotta Tippmix-szelvényein. Egyrészt 8-as kötésben,
200 forintos téttel, összesen 24 alkalommal feladva ugyanezen szelvényt,
másrészt pedig 150 forintos alaptétekkel - összességében 4 200 forinttal - fogadva 6/8-as kombinációban. Lévén egyetlen hibás tippje sem akadt,
24 x 381 842, valamint 1 millió 376 ezer 862 forintot, azaz mindent összeadva 10 millió 541 ezer 70 forintot nyert.
2017.08.11
Ezer forintból ötmillió a Tippmixen
Egy csongrádi Tippmix-játékos 10 forintos alaptéttel - összességében 1 050 forinttal - adta játékba
13/15-ös kombinációs tippsorát, amely bár tartalmazott egy rontott megérzést, viszont a másik 14 hibátlan tipp következtében
5 millió 261 ezer 686 forintos nyereményt jelentett neki!
2017.05.27
37,5 milliós főnyeremény a Totón
A 20. játékhét első fordulóját követően valaki az átlagosnál jóval több, több mint 37,5 millió Ft nyereményt zsebelhetett be a Totón.
2017.05.23
Eurojackpot statisztika 2016
Magyarország 2014 októberében csatlakozott a kisebbik közös európai lottójátékhoz, az Eurojackpothoz, mely a 2015-ös 15,64 milliárd után a tavalyi évben már 16,98 milliárd forintos forgalmat generált Magyarországon.
Egy-egy sorsolásra hozzávetőleg 450-550 ezer szelvényt vásárolnak a magyar játékosok. A főnyeremény emelkedésekor azonban 600 ezer alapjáték is beérkezhet, ami 396 millió forintos forgalmat jelent.
Attól függően, hogy négy vagy öt pénteki sorsolásnap esik az adott hónapra, legalább 1,2 milliárd, de akár 1,8 milliárd forintos havi bevételt is hozhat a játék.
Az Eurojackpot magyarországi története során egyetlen játékos ért el Magyarországról telitalálatot. A nyertes 522 ezer darab Magyarországon feladott
alapjáték, összesen pedig 20,06 millió Eurojackpot szelvény közül tippelte meg helyesen az öt plusz két számot.
2017.05.19
Százmilliárdokat költünk szerencsejátékra
Rekordösszeget költöttek tavaly szerencsejátékra Magyarországon, a piac játékbevétele megközelítette a 420 milliárd forintot.
Ugyanakkor az államkasszába 34,4 milliárd forint folyt be a szerencsejátékból, ami viszont 2001 óta a leggyengébb adat.
2017.05.16
Megdőlt a fogadási csúcs a Kentucky Derby-n
A versenyre idén így "csupán" 158 ezer néző látogatott ki (a rossz idő valószínűleg sokakat visszatartott), ami a hetedik legnagyobb szám a verseny illusztris történetében.
A kevesebb néző ellenére a vasárnapi versenynapon megdőlt az eddigi fogadási rekord - a játékosok 209,2 millió dollárnyi tétet tettek fel az indulókra,
ami 8,6 százalékkal több mint tavaly, és 9 százalékkal jobb, mint a rekordnak számító 2015-ös 194,3 millió dollár.
A fogadási kedv növekedése és a rossz idő bizonyára hozzájárult ahhoz, hogy az NBC szombat délutáni Derby közvetítése az elmúlt 25 év második
legjobb nézettségi indexét érte el.
2017.05.04
Titokban tartja nyereményét a legnagyobb magyar lottónyertes
Megtörte a csendet az a szerencsés nyugdíjas, aki a legnagyobb magyar lottónyertesként elvitte az Eurojackpot 6 milliárd forintos főnyereményét.
A szerencsés illető a Szerencsejáték Zrt munkatársainak elárulta, hogy nem mondja el rokonainak, ismerőseinek, hogy nyert. A hatalmas összegből
támogatni fogja szeretteit, új házba költözik, és kórházakat, egészségügyi intézményeket is szeretne támogatni.
2017.04.07
7 milliós nyeremény a Tippmixen
Egy szajki sportfogadó 6-os kötést játszott meg, amely 200 forintos tétre jelentett 147 278 forintos nyereményt, azonban a fogadó 48
alkalommal is megjátszotta döntetlenekre építő tippsorát, így az előbbi összeg 48-szorosát, azaz 7 millió 69 ezer 344 forintos kifizetést könyvelhetett el.
2017.03.14
6,7 milliós nyeremény a Tippmixen
Egy budapesti sportfogadó 7 eseményre tippelt, amely megérzéseit különböző fogadási formákban játszotta meg. Egyrészről 400 forintos téttel, 10
alkalommal feladta tippjeit 7-es kötésben, másrészről ugyanezen sporteseményekre megálmodott tippjeit 6/7-es kombinációban, 100 forintos
alaptéttel 5 alkalommal is játékba küldte. Hibátlan tippjai révén egyrészről nyert 10 x 511 915 forintot, másrészről 5 x 330 327
forintot, vagyis összességében 6 millió 770 ezer 785 forintos nyereménynek örülhetett.
2017.02.17
Több mint 26 millió forintot nyert egy jégkorongban jártas fogadó
Egy maglódi fogadó múlt hét péntek délután gondolt egy merészet, és kiválasztott
20 darab jégkorong-mérkőzést, ezeket 16/20-as kötésben játékba küldte 10 Ft-os alaptéttel, összesen 48 450 Ft-ot fizetett.
A 20-as listáján szereplő mérkőzés közül tizennyolcnak találta el az eredményét, így összességében 26 322 325 Ft nyeremény lett a jutalma.
2017.02.11
Megvan az első magyar fődíj nyertes az Eurojackpoton!
A mostani magyar telitalálatos szelvény volt az első a játék magyarországi történeténe során (2014. október 10 óta). A szerencsés magyar nyertes párban osztozik a 45 millió eurós
főnyereményen, ami így is több mint 22,5 millió euró, azaz mintegy 6,7 milliárd forint!
Magyarországon a legnagyobb Eurojackpot nyeremény eddig 324 209 493 forint volt 2015-ben a 7. játékhéten.
2016.11.22
Rekord az elnökválasztással
Soha, egyetlen nem-sporteseménnyel sem volt akkora forgalmuk a brit fogadóirodáknak, mint az amerikai elnökválasztással
- így gyorsan megdőlt a Brexit csúcsa.
A CNN Money szerint az amerikai elnökválasztás megdöntötte a Brexit referendum által felállított rekordot:
a fogadók összesen közel 200 millió angol fontot költöttek a brit irodákban az USA 45. elnökének megtippelésére, több mint kétszer annyit, mint a
Brexitre.
2016.11.05
"Boldog karácsonyt! 2016" sorsjegy
A Szerencsejáték Zrt új, karácsonyi sorsjegyének főnyereménye 75 millió forint.
Karácsonyra időzítve, időszakos jelleggel 2016. november 04. és 2017. január 30 között vásárolható új kaparós sorsjegyen 5+1 játék található.
Egy sorsjeggyel akár 15 nyeremény is elérhető. A nyerési esély: 1:3,07. A kibocsátott mennyiség: 2,3 millió db.
2016.10.10
Drágul a lottózás
Az Ötöslottó és a Joker 2016. november 6-tól, a Hatoslottó és a Puttó november 7-től, a Skandináv lottó pedig november 10-től kerül módosításra:
változnak a játékok részvételi szabályai, és részvételi díjai. Az Ötöslottó, a Hatoslottó, a Skandináv lottó, a Joker és a Puttó ára egységesen 250 forintra emelkedik. Az ily módon bekövetkező nyereményalap növekedésének köszönhetően dinamikusabb ütemű lesz a halmozódás, így
nagyobb főnyeremények találhatnak gazdára.
2016.08.29
Szeptembertől megváltoznak az EuroMillions szabályai
A jelenlegi EuroMillions szabályok értelmében a játékosoknak 50 főszámból kell kiválasztaniuk 5-öt, és 11 plusz számból még 2-t. A jackpot mind az 5+2 szám eltalálása esetén jár, de már két főszám eltalálásáért is fizetnek valamennyit.
A szeptemberi változások lényege, hogy a plusz számok tartományát eggyel bővítik, tehát 12 szám közül kell majd kiválasztani kettőt. A kezdő jackpot az eddigi 15 millió euróról 17 millióra emelkedik, azonban ezzel egyidőben 2 euróról 2,50-re változik egy szelvény ára.
Az extra pluszszám bevezetése miatt a jackpot nyerési esélye valamelyest romlik, az eddigi 1:117-ről a 1:140 millióra, de annak az esélye, hogy a játékos nyer valamit, továbbra is 1:13 marad.
A nyereményplafon, azaz ameddig a jackpot halmozódhat, továbbra is 190 millió euró (60 milliárd forint) marad, azonban mostantól nem csak két további halmozódásig marad meg ez az összeg, hanem négyig
- ha ezután sem ér el senki telitalálatot, a hatalmas összeget az eggyel alacsonyabb nyerőosztály nyertesei között osztják szét, ugyanúgy ahogyan eddig.
2016.06.24
23,5 milliós főnyeremény a Totón
A 25. játékhét első fordulóját követően valaki az átlagosnál jóval több, több mint 23,5 millió Ft nyereményt zsebelhetett be a Totón.
2016.05.05
Leicester-csoda
Becslések szerint 50 millió angol fontjába (20 milliárd forintjába) kerül az angol fogadóiparnak, hogy a Leicester City -
fennállása óta első ízben - megnyerte az angol labdarúgó bajnokságot.
Tavaly augusztusban, a Premier League szezonnyitányának idején egyes fogadóirodák 5000:1-es nyereményszorzót is kiírtak erre a lehetőségre,
vagyis gyakorlatilag teljesen valószínűtlennek tartották a Leicester bajnoki címét, és így a maguk szempontjából szinte kockázatmentesnek az
erre kínált fogadójátékot.
A fogadási hálózatok még a Loch Ness legendás szörnyetegének megtalálását is tízszer valószínűbbnek tartották, mint azt, hogy a Leicester City lesz a
Premier League idei bajnoka. "Nessie" fellelésére ugyanis 500-1-es nyereményeséllyel lehetett fogadásokat kötni a bajnoki szezon elején, és arra is csak 2000:1-es odds mellett
lehetett fogadást kötni, hogy Elvis Presley élve előkerül.
2016.04.02
A Leicesteré lesz a legnagyobb nyereményszorzó a foci történetében?
Ha a Leicester City megőrzi első helyét az angol Premier League-ben, 5000-szeres pénzt fizetnek majd a fogadóirodák a korai
fogadóknak, és megdől az a rekord, melyet még a híres-nevezetes magyar-angol 6-3-ra kifizetett 500-szoros odds tartott.
2016.02.14
Rekordösszegben fogadtak a Super Bowlra
Az 50. Super Bowl rekordbevételt hozott a nevadai fogadóirodáknak.
Az Egyesült Államokban jelenleg csupán egyetlen államban, Nevadában lehet sporteseményekre fogadni. Az ottani szerencsejáték hatóság adatai
szerint az 194 licensszel rendelkező iroda 132,5 millió dollár forgalmat bonyolított a Carolina Panthers - Denver Broncos összecsapáson,
és ezzel túlszárnyalták a két évvel ezelőtti 119,4 millió dollár forgalmat jelentő rekordot.
2016.02.10
400 forintból 72 millió
Egy mázlista brit sportfogadó 1 fontos szelvényéért 180 ezer fontot zsebelhetett be.
Az óriási nyeremény a szelvény utolsó meccsén, a FA Kupa Watford - Notthingam Forest találkozójának utolsó pillanatában dőlt el,
a Watford ugyanis a 89. percben lőtte a győztes gólt. A fogadó ezzel helyesen tippelte meg mind a 16 mérkőzés végeredményét, és így pontosan
181 570,50 fontot, mintegy 72 millió forintot nyert.
2016.01.27
4 dolog, amitől az EuroMillions vonzóbb lehet mint a Powerball
2016. január elején a Powerball-on lehetett megnyerni a történelem legnagyobb jackpotját: $1,6 milliárd dollárt, de van 7 jó ok arra, hogy miért
lehet az EuroMillions még mindig jobb választás egyes játékosok számára! 1. Az EuroMillions nyereményei adómentesek
Míg az Egyesült Királyságban és Franciaországban a lottónyeremények adómentesek, Spanyolországban
a 2 500 eurónál nagyobb nyereményeket 20% adó terheli. Az Egyesült Államokban, ahol lottónyertesként - lakóhelyétől és attól függően, hogy melyik államban vásároltuk a szelvényt - közel kétszer ennyi adót kell fizetni. 2. Az amerikai lottónyeremények nagyobbnak tűnnek, de végül mégis kevesebbet kaphatunk
Az EuroMillions nyereményeit mindig egyösszegben fizetik ki, míg az amerikai lottók választási lehetőséget biztosítanak a nyerteseknek, hogy egyösszegben vagy évjáradékban kérik-e a nyereményt.
Az egyösszegű kifizetésnél a teljes nyereménynek csak kb. 60-65% kapjuk meg (és ez az összeg még tovább csökken az fent említett adók miatt). 3. Nagyobb nyerési esély az EuroMillions esetén
Annak esélye, hogy megnyerjük az EuroMillions jackpotját 1 a 116 531 800-hoz, míg a Powerball jackpotja esetén ugyanez 1 a 292 201 338-hoz. 4. Az EuroMillions-on a az alsóbb nyerőosztályok nyereményei növekedhetnek
Az EuroMillions-on 190 € millió lehet a jackpot maximális értéke. Ez azt jelenti, hogy ha a jackpot tovább halmozódik, és senki sem nyeri meg, az alsóbb nyerőosztályban fogja valaki bezsebelni.
Esetenként az EuroMillions alacsonyabb nyerőosztályai nagyobb nyereményeket kínálnak, mint a Powerball hasonló kategóriái. Ennek az az oka, hogy míg a Powerball esetén az alacsonyabb nyerőosztályok
nyereményei előre meghatározottak, addig az EuroMillions ezen nyerőosztályainak nyereménye a szelvényeladásoktól függ.
2016.01.14
Elvitték a történelmi nagyságú Powerball főnyereményt
A szerdán későn este kihúzott USA Powerball főnyereménye másfél milliárd dollár (kb. 438 milliárd Ft), amely a
a lottótörténelem eddigi legnagyobb nyereménye, november óta hízott.
Az első jelentések szerint egyetlen nyertes szelvényt találtak, melyet Los Angeles környékén vásároltak,
később azonban Tennessee-ben és Floridában is találtak egy-egy telitalálatost.
A nyerteseknek 39,5 százaléknyi szövetségi adót, és még helyi, állami adót is kell fizetniük az összegből.
2015.12.01
Karácsonyi lottóláz 700 milliárd Ft nyereményért
A spanyol El Gordo Navidad elnevezésű - világ legnagyobb nyereményalapját kínáló - tombolát immáron több mint 200 éve, minden évben december 22-én sorsolják.
A játék egyik legnagyobb vonzereje a főnyeremények mellett, hogy a szervezők a nyereményalap 70 százalékát visszaosztják a játékosoknak.
Az El Gordo Navidad a tombolára hasonlít, mert minden szelvényen van egy ötjegyű sorszám (00000 és 99999 között), ami egyben a nyerőszám is.
Valamennyi sorszámot 160 példányban nyomtatják ki (így 160 db a 4 millió eurós fődíjjal kecsegtető szelvény létezik - nyerési esély 1:100 000).
A szelvényeket ívenként - spanyolul billete - bocsátják ki, és minden billete 10 szelvényt tartalmaz. Nemcsak a teljes ívek vásárolhatók meg, hanem a szelvények egyesével, külön-külön is.
2015.06.29
Az ausztrálok költenek legtöbbet szerencsejátékra
A Global Betting and Gaming Consultants szerencsejátékipari tanácsadó cég (GBGC ) által készített tanulmány szerint Ausztrália a világ legnagyobb
szerencsejátékos nemzete azzal, hogy évente 866 amerikai dollárt (kb. 240 ezer Ft-ot) költenek szerencsejátékra fejenként.
A második legnagyobb szerencsejáték költekezés Hong Kongban folyik. A dobogó harmadik helyén Kanada áll, ahol a kaszinók, a nyerőgépek és a
lottójátékok nagy népszerűségnek örvendenek. Az Egyesült Királyság, ami 2008-ban még a harmadik helyen állt, idén már csak a tízedik.
A lista első tíz helyezettje mind jómódú ország, így megdőlni látszik az a képzet, hogy a legszegényebbek szerencsejátékoznak a legtöbbet.
2015.06.04
Közel 20 millió Ft nyeremény egy 50-szer feladott szelvénnyel a Tippmixen
Egy budapesti tippmixelő olyannyira bízott hét tippjében, hogy 12 700 Ft-ot tett kockára, ráadásul 50-szer adta fel, összességében 635 ezer
forint értékben. Mivel megérzése helyesnek bizonyult, 50 * 398 ezer, vagyis 19,9 millió Ft-ot nyert, ami az elmúlt négy esztendő egyik
legnagyobb, egyazon tippsorral megszerzett nyereménye.
2015.05.24
41 milliós főnyeremény a Totón
A 20. játékhét első fordulóját követően valaki az átlagosnál jóval több, közel 41 millió Ft nyereményt zsebelhetett be a Totón.
2015.05.15
Megnövekedett nyeremények az Eurojackpoton
Mivel az Eurojackpot főnyereménye elérte a játékszabályzatban meghatározott maximális értéket, a
90 millió eurót és továbbra sem akadt telitalálatos szelvény, így a következő sorsoláson a telitalálat ismét ugyanúgy 90 millió eurót
(körülbelül 27 milliárd Ft-ot) ér. Az 5+1 találat azonban jóval, úgy 20 millió euróval többet érhet, mint a megszokott párszázezer euró.
A 5+1-es találati esélye persze jóval nagyobb (1:4,9 millióhoz), mint a telitalálatosé (1:95 millió).
Az Eurojackpot történetében egyébként példátlan, hogy a főnyeremény elérte volna a plafont: a játék szabályzatának
2014. október eleji módosítása előtt még jóval nagyobb volt a telitalálatos esélye, mint most. Korábban ugyanis 50 számból kellett a játékosoknak
eltalálni öt számot, és hozzá még 8-ból kettőt, így akkor a nyerési esély még 1:59 millióhoz volt.
2015.04.30
Bankkártyalottó Romániában
A számlalottó után újabb típusú szerencsejáték kecsegteti nyereményekkel a román vásárlókat.
Akár 15 ezer lejt is nyerhet az a vásárló, aki Mastercard vagy Maestro bankkártyával fizet Romániában.
A "bankkártyalottó" célja a bankkártyával történő fizetés ösztönzése -
jelenleg Romániában a kifizetéseknek mindössze 4,4 százaléka történik kártyával.
Az év végéig havonta megismételt játékon külön regisztráció nélkül lehet részt venni: a Mastercarddal
vagy Maestroval fizető vásárlók automatikusan bekerülnek egy adatbázisba. Aki többször is használja egy adott hónapban a kártyát, az
nagyobb eséllyel vesz részt a sorsoláson. A sorshúzásokon összesen háromszáz, egyenként 500 lejes, tíz 5000 lejes és három 15 ezer lejes
nyereményt sorsolnak ki a kártyával fizető vásárlók között.
2015.04.30
Közel 9 millió forintot zsebelt be a Tippmixen
Ezt egy abonyi sportfogadó mondhatja el magáról, mert ugyanazon 6-os kötését 25 alkalommal adta fel egyenként 400 Ft-os téttel,
és mivel megérzése bejött, egyenként 35 280, azaz összességében 8,82 millió Ft-os nyereménynek örülhetett a Tippmixen.
2015.03.19
Több mint 8,5 milliót ért 13-as kötés a Tippmixen
Egy szeghalmi játékos egy hazai meccsekre épülő 13-as kötést állított össze, amelyben olyannyira bízott,
hogy 27 alkalommal is feladta, egyenként 200 Ft-os tétekkel.
Nyugodtan kijelenthető, hogy az összesen 5 400 Ft-os befektetés bőven megtérült, ugyanis 27x322 ezer, vagyis összesen
8,694 millió Ft-tal gazdagította a Tippmix a fogadót.
2015.02.26
1 euróból 206 ezer
17-es gyűjtő szelvényének köszönhetően 1 euróból 206 ezret csinált egy ír sportfogadó a Paddy Powernél.
Sok olyan történet kering, mikor egy óriási nyeremény az utolsó meccsen csúszott el, egy ír fogadót azonban elkerült ez a fajta balszerencse:
csapata a 85. percben lőtt góljával megjött az a bizonyos "egyszer az életben" szerencse.
2015.01.13
Visszaesett a számlalottósok száma Szlovákiában
A kezdeti nagy érdeklődés után tavaly jelentősen visszaesett Szlovákiában a 2013-ban bevezetett számlalottó résztvevőinek száma.
A szlovák számlalottón állampolgárságra való tekintet nélkül minden 18. életévét betöltött személy, akár már egyetlen, két hónapon belüli,
Szlovákiában kapott üzleti számlával részt vehet. A bejegyzett számlák tulajdonosai közül hetente száz nyertest sorsolnak, köztük 10 ezer euró adómentes
pénzjutalmat osztanak szét, valamint egyikük megnyeri a játék változó összegű jackpotját is.
Az új szerencsejátékot adóbevételeinek növelése céljából vezette be a szlovák Kormány.
Míg az első hónapokban átlagban havi 13 millió számlát jegyeztettek be, ez a szám az elmúlt félévben havi átlag 4 millióra esett vissza.
A számlalottó évi 7-8 millió euró (megközelítőleg 2,2-2,5 milliárd Ft) többletet hoz az államkasszába, működtetése évi 2-3 millió euróba kerül.
A számlalottó érdekes hozadéka viszont, hogy bevezetése óta jelentősen nőtt az adóhatósághoz érkező lakossági bejelentések száma, részben amiatt is,
mert a bejelentők az adóhivatal adatbázisából hiányzó pénztárgépekből kibocsátott számlákkal kimaradtak a számlalottóból.
2014.10.25
Jól termel az Eurojackpot a Szerencsejáték Zrt-nek
Az októberi bevezetést követően már az első hónapban több mint 1,4 milliárd forintos forgalmat hozott a Szerencsejáték Zrt.-nek az Eurojackpot.
Az első héten több mint 600 ezer alapjáték érkezett be, mintegy 400 millió Ft értékben.
Ezt követően közel 500 ezer alapjáték érkezik be minden sorsolásra, ami 330-350 millió Ft-ot jelent.
2014.10.25
Elvitték a rekord főnyereményt az Euromillions-on
Valakinek, (vagy valakiknek) sikerült, megnyerte a bámulatos, 190 millió eurós (közel 59 milliárd Ft) fődíjat, ami a valaha volt legnagyobb főnyeremény ezen az összeurópai lottójátékon, az EuroMillionson!
A másodlagos nyeremények gazdái örülhetnek, mert a közel 3 hete a halmozódás helyett az alsóbb nyerőosztályok nyereményei gyarapodtak tovább, így
ők most több, mint 2 millió eurós nyereménynek örülhetnek.
2014.10.16
Jól indult az Eurojackpot
A várakozáson felül teljesített az újonnan bevezetett Eurojackpot Magyarországon:
az első héten több, mint 600 ezer alapjátékot értékesítettek közel 400 millió Ft értékben.
A magyarországi bevezetés első hetében 4+2-es találat volt a legnagyobb hazai találat: a nyertes 850 ezer Ft-tal lett gazdagabb.
Rajta kívül 21 magyar 62 285 Ft-ot tehetett zsebre, 14 ezren pedig közel kétezer forintot nyertek.
2014.07.18
Tippmix a Foci VB hajrájában
A vb utolsó négy meccsének eredménye összesen több mint egymilliárdot hozott a fogadóknak.
A világbajnokság fináléja a kiegészítő fogadásokkal együtt 548 471 fogadáskötést generált, ami a Tippmix történetének egyik legjobb
eredménye ebben a kategóriában. (A rendes játékidő végén regisztrált 0-0, és az ehhez kapcsolódó fő fogadási esemény 161 324 szelvényéből 17 531 helyes tipp született).
2014.08.12
Az idei év első fél évében a Szerencsejáték Zrt. közel 148 milliárd Ft árbevétele 36 milliárd Ft-tal, 32 százalékkal haladja meg az előző év
azonos időszakáét, amely a társaság alapítása óta példa nélküli eredmény.
A totó kivételével minden játékfajta árbevétele emelkedett. Az árbevétel kétharmadát a számsorsjátékok adják, ezen belül is kiemelkedik az Ötöslottó:
a főnyeremény halmozódása 3 milliárd forintig mintegy 4 milliárd Ft többletbevételt eredményezett.
2014.07.11
Az Eurojackpot német üzemeltetője nemrég bejelentette, hogy 2014 októberétől három új országgal - Magyarország, Csehország és Szlovákia -
bővül a résztvevő országok köre. Az Eurojackpot 2012 márciusától létezik, ma 14 országban játszható Spanyolországtól Finnországig.
A lehetséges főnyeremény 10-90 millió euró adómentesen, egy tipp 2,5 euróba kerül, indulása óta nagyjából 942 millió euró nyereményt osztottak ki
hozzávetőlegesen 47,4 millió nyertesnek Európa szerte (és a theLotteren is). Az eddigi legnagyobb Eurojackpot nyeremény egy német
játékosé lett - ő 2013. április 12-én 46 millió eurónak (13,8 milliárd Ft) örülhetett. A főnyeremény egyébként 90 millió euróig halmozódhat, ha addig nincs nyertes, a nyereményt az alsóbb nyerőosztályok között sorsolják ki.
A bővítéssel egyidőben a szabályai is változnak: változatlanul 5 főszámot kell kiválasztani az 50-ből, ám a két plusz számot az eddigi 8 helyett 10-ből sorsolják majd, nagyon hasonlóvá téve ezzel a játékot a nagytestvérhez,
az Euromillionshoz.
2014.06.21
Átveszi a vezetést a Tippmix az Ötöslottótól
A Szerencsejáték Zrt. életében eddig az Ötöslottó volt a domináns játék, most azonban megindult az átrendeződés.
A sportfogadás egyre hangsúlyosabb és nő a sorsjegyek népszerűsége is. A Tippmix bruttó árbevétele már tavaly is meghaladta az Ötöslottó forgalmát.
2014.06.20
Foci VB és a Tippmix
Már az első héten csúcsot döntött a Szerencsejáték Zrt. a focivébének köszönhetően: a Franciaország-Honduras meccsre 340 millió Ft
tétet tettek a fogadók a Tippmixen - ez új rekord a játék történetében. Az eddigi csúcs a 2012-es Eb-n a Németország-Görögország meccs volt
328 millió Ft-tal.
2014.06.06
Rekordévet zárt a Szerencsejáték Zrt.
Minden idők legjobb eredményét - több mint 14 százalékos árbevétel növekedést - produkálta tavaly a Szerencsejáték Zrt.,mely szerint a növekedés
egyik oka, hogy ki tudták használni a játéktermek bezárását, és a lakossági reálkeresetek növekedését.
A tavaly májusban elindított tippmixpro online sportfogadási oldala mindenképpen plusz bevételt jelentett.
A szerencsejátékok iránti keresletben megfigyelhető a nemzetközi trendek jellegzetessége: a sportfogadás népszerűsége példátlan, a
Tippmix bruttó árbevétele 2013-ban megelőzte az 5 lottó forgalmát. Ennek oka, hogy 2013-ban elmaradt a jelentős a lottónyeremény halmozódás, ezért
a lottók árbevétele csökkent.
2014.05.31
Bajnokok Ligája a Tippmixen
A 21. heti Tippmix-ajánlat főszerepét
egyértelműen kisajátította magának a labdarúgó Bajnokok Ligája finálé. A két spanyol fővárosi klub 4-1-es, hosszabbítás utáni
Real-győzelmet hozó párharca a helyesen tippelőknek - a kiegészítő fogadásokat is figyelembe véve - 348 283 fogadáskötés mellett összességében 217,72 millió Ft kifizetést
jelentett.
2014.05.26
Lottóeladások alakulása 2013-ban
A World Lottery Association (Lottótársaságok Világszervezete - WLA) adatai szerint
az ázsiai-csendes óceáni térségnek és a latin-amerikai régiónak köszönhetően nőttek 2013-ban a globális lottóeladások.
A szervezet közleménye szerint a globális lottóeladások a 2012-es 7,7 százalékos emelkedés után 2013-ban 4,9 százalékkal növekedtek tovább.
A latin-amerikai piac bizonyult a legsikeresebbnek, itt az értékesítés éves növekedése 21,4 százalék volt (Argentína volt a húzóerő).
Az ázsiai-csendes óceáni térség 13,1 százalékos forgalomnövekedést realizált (Kínának köszönhetően). Az észak-amerikai piac is mutatott egy
kismértékű, 2,1 százalékos javulást az elmúlt évben, itt a kaliforniai lottótársaság teljesített a legjobban.
Az afrikai régió továbbra is viszonylag gyenge, csupán 0,3 százalékkal növelte eladásait. Az európai piac azonban rosszul
teljesített, csökkent az eladások volumene a 2012-es évhez képest 2,1 százalékkal.
2014.05.22
Bejött a Tippmixpro - legalábbis a Szerencsejáték Zrt-nek
Az idei év első húsz hetében a papíralapú Tippmix árbevétele közel 30 százalékkal haladta meg a tavaly azonos időszakit,
az egy éve indult Tippmixpro teljesítménye pedig meghaladta az elvárásokat.
A Tippmixpro 2013 májusa és decembere között 5,5 milliárd Ft árbevételt produkált - ennek 25-30 százaléka az élő fogadásokból származott -
annyit, mint amennyit a sokak által már eltemetett Totó 2012-ben.
A Tippmixpro játékosainak száma 2013-ban már meghaladta a 40 ezret, az összes egységnyi fogadás száma közelített a 16 millióhoz. A Szerencsejáték Zrt. az idén
10 milliárd Ft bevételt vár - főként a foci vb-nek köszönhetően - a sportfogadási oldaltól, melynek indulása tavaly döcögősre sikeredett.
2014.05.18
A kupadöntők voltak a slágermérkőzések a Tippmixen
A labdarúgó Európa Liga Sevilla - Benfica döntője generálta a legnagyobb tippmixelési kedvet, méghozzá 266 857 fogadáskötéssel.
A labdarúgó Német Kupa fináléja, a Dortmund - Bayern München derbi 251 453 Tippmix szelvényen tűnt fel.
A világ legrégebbi kupasorozatának, az angol FA Kupának a fináléja is parádés számokat produkált, hiszen az
Arsenal - Hull City döntőre több mint 242 ezer alkalommal fogadtak a tippmixelők.
2015.05.12
Sokan és keveset nyertek a Totón
A 19. játékhét második fordulójának eredményeit 216-an tippelték meg hibátlanul, 699 pedig csak a pluszmérkőzést rontották el. Ennek következtében a telitalálatos
szelvény csupán alig több mint 106 ezer forintot jelentett a nyerteseknek.
2014.03.27
44 milliós főnyeremény a Totón
13. játékhét első fordulóját követően valaki az átlagosnál jóval több, közel 44 millió Ft nyereményt zsebelhetett be a Totón.
2014.03.07
57 éve volt az első Ötöslottó sorsolás
Az első sorsolás 1957. március 7-én zajlott, melyre 1 505 546 darab szelvény érkezett.
Az alapjáték 3,30 Ft részvételi díjából a 3 Ft 50 százaléka adta a nyereményalapot, 10 százalék pedig a jutalomsorsolás
nyereménytárgyainak beszerzését szolgálta. Az 50 százalékos nyereményalap egyenlő arányban oszlott meg a négy nyerőosztály között.
Az Ötöslottó nyereményalapjának ilyen módon történő felosztása két évtizeden keresztül változatlan maradt.
2014.02.19
3,6 milliárdos Totó főnyeremény vár gazdára Angliában
Angliában megjelent egy Totószerű játékot kínáló portál, mely 10 millió angol font főnyereménnyel kecsegteti a játékosokat egy szelvény áráért.
Az új fogadási forma talán leginkább a magyar Totó játékhoz hasonlít. A hatalmas összeg megnyeréséhez
minden héten 7 meccs kimenetelét kell megtippelni, de az 1,2,X mellett a pontos kimenetelt is meg kell jelölni.
2014.02.17
A halmozódás a Szerencsejáték ZRt malmára hajtja a vizet
Kétszer annyi szelvényt adtak el, mint amikor nincs kétmilliárd felett a főnyeremény.
Az Ötöslottó főnyereménye 2013 őszétől rendületlenül halmozódik, a játékkedv pedig a várható főnyereménnyel
együtt növekszik. Míg egy átlag héten 3-3,5 millió alapjátékot játszanak meg a játékosok, múlt héten ez a szám már
meghaladta a 6 milliót.
A hatmillió darab szelvény azt jelenti, hogy több, mint egymilliárd forintot költöttek egy hét alatt az emberek Ötöslottóra.
A befizetett pénznek kicsivel kevesebb, mint a fele megy a nyereményalapba, ezt osztják fel a nyereményosztályok között.
2014.02.13
10 éves az EuroMillions
Az EuroMillions-t három lottószervező -
Franciaországból, Spanyolországból és az Egyesült Királyságból - közösen indította el 10 évvel ezelőtt.
Később bővült ki a résztvevő tagországok köre, és így nőtte ki magát a világ egyik legismertebb lottójátékává.
Sikere abban rejlik, hogy sokkal többen vesznek szelvényt, mint egy országon
belüli lottón. A több eladott lottószelvényből a központi nyereményalap is nagyobb, így az EuroMillions esetén gyakoriak a 100 millió euró körüli főnyeremények.
Az EuroMillions-on nincsenek rekord főnyeremények. Régebben 12 húzásig engedték meg a halmozódást, most jackpot-plafon van, ami alapján 190 millió euró
elérésekor a főnyereményt kiosztják a második nyerőosztályban, az 5+1 találatosok között.
2013.02.22
Rekord, 57 milliós főnyeremény a Totón
A 8. játékhét első fordulóját követően valaki rekordösszegű, több mint 57 millió Ft nyereményt zsebelhetett be a Totón.
Az öt héten keresztül halmozódó nyereményben nem kell osztozkodnia a nyertesnek, mert még a 13-as találatot sem sikerült senkinek sem elérnie.
Példa nélküli, hogy ez a nyeremény nagyobb, mint az Ötöslottó erre a hétre kiírt főnyereménye.