Az EuroJackpot egy európai, nemzetközi lottójáték, ami 2012 márciusában indult és jelenleg 18 országban játszható.
Az Eurojackpot lottó létrehozásának gondolata 2006-ban született meg az EuroMillions sikere láttán: a számos résztvevő országnak köszönhetően az
EuroMillions képes volt lényegesen nagyobb főnyereményt kínálni, mint azt egyetlen nemzeti lottó tehette.
Ebből kiindulva Németország, Finnország, Dánia, Szlovénia, Olaszország és Hollandia 2011. novemberben megalapította az Eurojackpot lottót, melyhez később
Észtország is csatlakozott.
Az első jegyértékesítés 2012. március 17-én kezdődött, míg az első sorsolásra 2012. március 23-án került sor.
Magyarország a 2014. október 10.-én tartott sorsolással csatlakozott ehhez a lottóközösséghez. A csatlakozáskor azonban a nyerési esélyek is
megváltoztak a választható pótszámok növelésével (10-re). Korábban a telitalálat nyerési esélye 1 : 59 millió volt.
2022. március 25-ig a főnyeremény nyerési esélye 1 : 95 millió volt, majd ezt követően tovább növelték a pótszámok körét 12-re és a heti sorsolások számát (kedd és péntek). A nyerési esély így tovább romlott
... lásd alább.
Az EuroJackpot elveszítette minden előnyét a konkurens európai lottóval, az EuroMillions-szal szemben.
A heti várható főnyeremény minden esetben legalább 10 millió euró, amely 120 millió euróig halmozódhat. Amennyiben ezután sincs nyertes,
az ezen felüli összeg már a II. nyerőosztály (az 5+1 találatosok) nyereményalapját növeli. Amennyiben a II. nyerőosztály halmozódó nyereménye is eléri a 120 millió eurót, az
ezen felüli összeg a III. nyerőosztályba kerül. Így "túlcsordulások" esetén jó esély kínálkozik egy jó nyeremény bezsebelésére.
EuroJackpot magyarországi ára, árának alakulása
Utolsó árváltozás
Egy szelvény ára
2014. októbertől
660 Ft
2018. júliustól
680 Ft
2019. októbertől
700 Ft
2020. áprilistól
740 Ft
2021. januártól
760 Ft
2022. márciustól
800 Ft
2022. júliustól
820 Ft
2022. augusztustól
840 Ft
2022. októbertől
860 Ft
Egy szelvény a kitöltött mezők számát jelenti, így az ár ennek függvényében többszöröződik.
EuroJackpot nyerési esélyek
A játékban összesen 12 nyerőosztályban érhetünk el nyereményt, attól függően, hogy az "A" és a "B" mezőn megjelölt
számok közül mennyi egyezik meg a kisorsolt számokkal.